A presale november 6-án 10 óráig tart. 

A koncertműsorra kizárólag állóhelyek válthatóak. A teraszokon korlátozott számban székek találhatóak, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. Teraszjegyek korlátozott számban állnak rendelkezésre.

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel 2024-ben újra Csinibaba Táncdalfesztivál! 

A korábbi résztvevők mellett, még több katonás színésszel, új énekesekkel, illetve extra dalokkal készülünk! 💃

2024. május 23-án tehát újból műsorra tűzzük a koncert és a színház fúziójából létrejött, nagysikerű műsort. 

És hogy mit is takar pontosabban a Csinibaba Táncdalfesztivál? Az este gerincét a legendás Csinibaba című film betétdalai, illetve a 60-as évek kultikus táncdalai adják, meglepő formákban, sajátos feldolgozásokban. A zenét a Meggyes Ádám vezette, fúvósokkal, vonósokkal, vokalistákkal és ütősökkel kiegészített kísérőzenekar (Nart Orchestra) szolgáltatja, amelynek magja: Dési Tamás “Guba” – dob, Szekér Ádám – gitár, Matus Péter – basszusgitár (mindhárman Irie Maffia) és Premecz Mátyás – billentyűk (Kéknyúl). Hozzájuk pedig újabb és újabb katonás színészek és parkos előadók csatlakoznak. A Vajdai Vilmos rendezésében megvalósuló, egyedülálló koncert-show egy egészen különleges időszakba és miliőbe kalauzolja a nézőket. Érkezz korabeli – 60-as, 70-es évek – stílusú ruhákban, hogy még autentikusabbá varászoljuk a hangulatot!

Dramaturg: Bíró Bence. Koreográfus: Duda Éva. Látvány: Schnabel Zita. Stylist: Giliga Ilka. Zenei vezető: Szepesi Mátyás.

Az esemény támogatója ezúttal is a Mastercard.

A koncertműsorra kizárólag állóhelyek válthatóak. A teraszokon korlátozott számban székek találhatóak, helyfoglalás: érkezési sorrendben.